Ha kinézünk a Le Biscuit Bistro ablakán a mocskos, szürke február végi napon, világít a sárga villamos a szürke házak között. De úgy tűnik, a szépen lassan elhaló környéken nem a sárga villamos az egyetlen reménysugár.

Ha valamit nagyon-nagyon szeretnénk, akkor akár még sikerülhet is, üzeni ez a Frankel Leó utcai kávézó. Bár láthatólag az Everyday takeaway is mindent megpróbált mégsem jött neki össze. Koncepció, eltökéltség mind nem volt elég. (Azóta szerencsére kiderült, hogy csak átalakították..huu) Talán a legfontosabb mégiscsak a helyszín, de nem a városon belüli elhelyezkedés, hanem maga az ingatlan. Kávézónak kávézóban a helye. Persze nem árulhatja mindenki a New York palotában a kávéját, de azért nem árt, ha valaminek utcafrontos, világos, nagy ablakai vannak és nem egy fáspincében van. Mondjuk Krakkóban is minden hely minimum az alagsorban van, de hát a lengyelek szeretik a föld alatt szervezni az életüket.

A Le Biscuit egy kicsit erőltetetten franciás, de legalább valamilyen. És az egykor elátkozott,  nagy üzlethelyiséget egy igen kihalt környéken életben tartják. Köszönhetően az óriási ablakoknak, a sárga villamosnak és a minőségi alapanyagoknak. Friss újság, kényelmes fotel, francia sanzon és nem utolsósorban remek napi menü segíti az elsőre reménytelennek tűnő missziót. Mondom mindezt azért, mert a Frankel Leónak ezen a részén tényleg mintha átok ülne. Itt van pár háztömbbel arrébb a világ leghangulatosabb étterme, egy türbe, egy tó, egy sziklafal és egy óriási fügefa alatt és állandóan csődbe megy. Most éppen a visszatért Malomtó vendéglő zárt be megint, miután az olaszok is feladták.

fotó: faceboook

Tény, hogy az utcában nem sokan laknak, irodaház sem jellemző errefelé. Van viszont uszoda, kórház, ás szálloda, de ezek úgy látszik nem a legjobb ómenek. Pedig jó kis hely lenne ez, ha valaki végre életet csiholna belé. A Le Biscuit Bistro mindenesetre felvette a kesztyűt és még jól is áll neki.