Üvöltözős Mauro helyett egyen inkább Antonionál, én azt tanácsolnám. Mindnyájan ismerjük a jó öreg Mauro pizzériáját, ami még ifjúságunk derekán Il lago-ra/A tónál névre hallgatott, és mit ad isten tényleg az isteni tónál volt, azaz még mindig van, Zamárdiban.
De mivel mindenki, aki bennfentesnek akart tűnni azt hamis látszatot keltve, hogy ismeri a tulajt Mauronak hívta a vendéglőt, így már hivatalosan is ez a neve. Mauro amúgy tényleg hozza az olasz vendéglőstől elvárt formát a maga 150 centijével, göndör, ősz hajával és régi, azaz kis, fekete, olasz rendszámú fiat 500-asával. Egyébként az utóbbit már lecserélte egy magyar oldtimeresre.
Mauro óriási sikeréhez biztosan hozzájárult, hogy 15 évvel ezelőtt még nagy számnak számított, ha egy pizzéria olasz tulajdonban van, az emberek szemében ez valamennyire garancia volt arra, hogy talán olaszos az eledel is.
Természetesen bőszen üldögéltem benne én is annak idején, itt ittam először Lambruscot amit azóta is szorgalmasan fogyasztok, és itt faltuk ingyen a full exrta névre hallgató végtelenített előételt. Lambrusco még mindig van, a full exrta bruscetta viszont már nem kapható korlátlanul és ingyen, mily meglepő. Akkoriban a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején még nem idegesített az sem, hogy a végkimerültség szélén táncoló pincérek falfehér arccal visítják, hogy Bona Sera. Nem zavart a sorban állás, mert szerettem ha valahol tömeg van és mindenki izzad. Manapság ezt egyre kevésbé élvezem, ahogy Mauro konyháját is.
De szerencsére nem kell búsulni, mert megjött Antonio. Aki ugyan iceteat nem árul, de annál finomabb a pizzája. Az új kedvenc szintén Zamárdiban van, csak a másik végén, Széplak-alsó határában. Az étlap emészthető, a tészta kemény, a pizza vékony, és senki nem üvölt a fülemben vagy izzad a nyakamba. Igaz a lambrusco fehér volt és buborékmentes de mikor reklamáltam megmutattak az eredeti üveget, bár a nem létező buborékokból ítélve nem aznap bontották fel.
A kevéssé ötletes Ciao Italia névre hallgató étterem olasz mániásoknak is megfelelő, mert Antonio ott áll a konyhában és mindent felügyel, és bár beszél magyarul, de azért igen erős akcentusa van. Órákat spórolhatunk a sorban állással is, és elgondolkodhatunk azon, hogy nem ülünk már a Mauroban, ahogy az igazán közeli Balaton Soundon sem, nem mintha lett volna a hőskorban Balaton Sound és nem mintha hiányzott volna.
Kommentek