A krémesért rajongunk. Életünk része, de nem úgy, mint a rétes ami „volt, van, lesz” azt kész. A krémesről csak úgy tudunk beszélni, mint a politikáról vagy a történelemről, vagy könnyes szemmel, vagy utálkozva, rosszabb napjainkban égő gyűlölettel a szemünkben.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy hosszan értekezünk róla, pontozzuk a környékünk cukrászdáit, és még az ijesztőnek kinéző ám meglepően jó Dr.Oetker krémes port is megvesszük. A krémes egy örökbefogadott gyerekhez hasonlít, olyan régóta és annyira népszerű, hogy azt hisszük magyar találmány. De nem az, francia sütemény amit, mint oly sok minden (mivel útba esik) olasz közvetítéssel került hozzánk. A Nápoly és Napóleon nevének összecsengéséből eredően, össze-vissza hívják ezt a szerencsés süteményt, amit még millefeuille néven először 1651-ben említenek egy szakácskönyvben, de a napóleoni háborúk környékén vált igazán ismertté. Hazánkban a trón legfelső fokát a 19. században foglalja el a sütikirály.
A krémest sok süteménnyel ellentétben főként magában, nem étkezés után fogyasztunk. Ez persze tekintélyes méretének köszönhető. Az igazán profik azt is tudják, hogy délelőtt érdemes érte a cukrászdába betérni, mert délutánra már hajlamos egy kicsit löttyedt lenni. Legkedvencebb süteményem nekem is, de elismerem, hogy nem lehet megenni az édesség széttrancsírozása nélkül.
Én is mint oly sokan, sőt egyesek a Wall Street Journal számára, teszteltem a környék cukrászdáit.
Kezdtem mindjárt a beszélőnevű Krémesház cukrászdával (Margit krt. 26) bár ne tettem volna. Hűtőszekrény ízű borzalmat árulnak. A rossz íze mellé még jéghideg és kemény is volt. Nagyon hasonló a Bem József utca retro cukrászda krémese is. Mostanában egyre többet hallani arról, hogy a sok újítás között elvész a régi klasszikus magyar krémes, de ezeket az oldschool krémeseket kóstolva ezt nem is nagyon bánom.
De itt van az új trendi hely, trendi krémessel, a Retek utcában. Hát ez klasszikusnak semmiképp sem mondható krémes nagyon finom. De talán még krémesnek sem lehet nevezni, bár krém azért van benne, mert nem leveles tésztából van, és mint kevésbé ismeretes a millefeuille lényege a leveles tészta. Karamellel átitatott az egész, ízletes és óriási az tény, de az én szerény versenyemből kizártam.
Daubnerbe én balga hétvégén mentem el, és egy idő után azt mondtam magamnak, lehet akármilyen a világhírű krémesük, ezen a levegőtlen, szűk helyen nem állom ki a sort. Így nem tudom milyen a krémesük, és, hogy intelligensen fejezzem ki magam, ez után az élmény után már egyáltalán nem is érdekel.
Felkerestem egy a lakhelyemtől és Budapest belvárosától talán legmesszebb eső mandolettit is, a Rákoskeresztúri Végvári Cukrászdát. Mint helyi ismerősimtől megtudtam Végváriék több boltot is üzemeltetnek. Na, az ő krémesük hozta a gyerekkorunkból megszokottat a rosszul működő Hajdú hűtőszekrény íz nélkül.
De az abszolút nyertes nálam a Pillók cukrászda. A Batthyány utca és a Málna utca sarkán található nagyhírű hely krémese, szerintem a legjobb a világon. Folyós karamella van a tetején, könnyű és krémes a töltelék, olvad a középen a leveles tészta. Egy baj van vele, szinte mindig azonnal elfogy.
Kommentek