Valahol itt

Kezdődik a budapesti tavasz

Az egyik első dolog, amire a külföldiek Magyarországra látogatásuk alkalmával rácsodálkoznak, hogy itt mennyire meleg van.

Az ország földrajzi fekvéséből nem következik egyértelműen az a „gatyarohasztó” forróság, ami itt elő szokott fordulni. Jó, persze inkább délre van, mint középen, de a szokásos több hétig tartó rekkenő hőség kialakulását az is segíti, hogy az ország egy medencében helyezkedik el, így nincs kitéve olyan hűsítő tényezőknek, mint szél, eső, frontok stb. Tehát nem elég, hogy nem ritkán 40 fok van, ez a 40 fok, ha már megérkezett, akkor marad is, hosszú hetekig akár.

Így a budapesti tavasz megérkezése nem csak holmiféle tavaszocska, mint a berlini vagy a párizsi, hanem ez jelzi kezdetét az őrületes, vad, eget-rengető, perzselő és mindent egybeolvasztó NYÁRNAK.

Az iskolában azt tanuljuk, hogy Magyarországon 4 évszak van. Sőt sokszor azzal áltatjuk magunkat, hogy a világon ez csak nálunk van így. Mivel szerintünk tőlünk Északra nincs nyár, Délre meg nincs tél, rajtunk kívül mindenkinek csak 3 évszaka van. Persze a dolog több helyen is hibádzik.

Kezdjük azzal, hogy nálunk is csak 5-10 évenként van tél, de hát persze az is több mint a semmi. A másik probléma ezzel a híres neves tavasszal van. Ami legtöbbször nincs, ugye. A népdal is azt mondja: „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső…” És hát a kettő között nem nagyon van átmenet. Így egy átmeneti kabátot Budapesten kb. 1 hétig lehet hordani.

dürer

Míg az egyik nap télikabátban és kesztyűben rohanunk az utcán behúzott nyakkal, másnap kirakják a kocsmákban a székeket, karunkra dobjuk a tavaszi kabátunk (amit idén egyszer hordunk kora reggel) és 22 fokban, napszemüvegben isszuk a hideg sört azon tűnődve, mégis hogyan bírtuk ki azt a rettenetes telet, és a magyarokra oly jellemző szomorkodással rettegve gondolunk arra, hogy már csak 8 hónap és vége a jó időnek.

Foto: facebook, Dürer Kert

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!